MENÜ
Gyakornoki program
Szobafoglalás: 06 66 463 522
HU / EN / RO
Ajánlatkérés
Gyakornoki program

Gyulai Rendezvények

Összes program » Illuminations (07.26) A program időpontja: 2018. 07. 26. A program helyszíne: Belvárosi Római Katolikus Templom

Illuminations - Rákász Gergely – orgonahangversenye

Illuminations – A lélek és fény varázslata

Különleges, érzéki és érzelmes hangverseny az ILLUMINATIONS című élményshow.

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1500 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, amellyel tízezrekhez hozta közelebb a hangszert a képzőművészet, a tánc és a színészi játék segítségével.

A koncertjein nemcsak a játékával, de a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét. Iskolaprogramja keretében több mint 100 magyar iskolában szólaltak meg hangversenyei, csaknem 50 000 diák ismerkedett meg általa a klasszikus orgonazenével. Nyolc szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa, Győr kulturális nagykövete, templomos lovag.

Wagner, Händel, Schubert és Bach legismertebb zeneműveiből áll össze a műsor, műsor, melynek lényege, hogy az ünnep valódi hangulatát adja át, közhelyek nélkül. Klasszikus zene, érintésnyi közelségben.

Kezdés: 21.00 órától
Belépő: 3.200 Ft

Kapcsolódó ajánlatunk

NYÁRI kikapcsolódás 2 éjtől NYÁRI kikapcsolódás 2 éjtől
Foglalható:2018. 07. 06. - 2018. 09. 02.
Minimum ár:már 17.900 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 2 éj
Ajánlatkérés Részletek
NYÁRI kikapcsolódás 5 éjtől NYÁRI kikapcsolódás 5 éjtől
Foglalható:2018. 07. 06. - 2018. 09. 02.
Minimum ár:már 16.900 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 5 éj
Ajánlatkérés Részletek
Napi-Portai Árak Napi-Portai Árak
Foglalható:2017. 01. 02. - 2018. 12. 21.
Minimum ár:már 23.800 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 1 éj
Ajánlatkérés Részletek

Programnaptár