MENÜ
Gyakornoki program
Szobafoglalás: 06 66 463 522
HU / EN / RO
Ajánlatkérés
Gyakornoki program

Gyulai Rendezvények

Összes program » I. Kézműves Sörfesztivál (06.07-10) A program időpontja: 2018. 06. 07 - 2018. 06. 10. A program helyszíne: Gyula, Várkert

2018. június 7. és 10. között, első alkalommal kerül megrendezésre a Kézműves Sörfesztivál Gyula városában.

Belépő: 1500 Ft

Ezalatt a négy nap alatt Gyulán a kézművessör-remekek és a street food lesznek a figyelem középpontjában. Kevesen tudják, de Gyulán immár majd 3 évszázados hagyománya van a sör készítésének.

A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a European Best Beer Awards – 2018 Sörversenyt, amelyet kereskedelmi-kisüzemi sörfőzdék, illetve a házi sörfőzők részére hirdetünk meg. A verseny célja a kisüzemi, kézműves valamint az otthoni sörfőzés népszerűsítése. A versenyen a kisüzemi sörfőzdék (kereskedelmi forgalomban kapható termékek) és a házi sörfőzők külön kategóriában indulnak.

Szintén a fesztivál kísérőrendezvényeként országos szakmai konferencia is megrendezésre kerül,  amelyen mind a szakma, mind a nagyközönség hasznos ismereteket szerezhet.

Természetesen a fesztiválokon nélkülözhetetlen zenei programok sem maradnak el, naponta több élő könnyűzenei koncert színesíti a fesztivált.

Program:

2018. június 7. csütörtök

Kapunyitás: 16.00 óra
Jegyértékesítés kezdete: 16.00 óra
16.00 Central European Beer Awards díjátadó 2018 a Várban (kisüzemi kategória)
18.00 Ismerős Arcok élő koncert
19.45 Hivatalos megnyitó
20.30 Edda Művek élő koncert

2018. június 8. péntek

Kapunyitás: 11.00 óra
Jegyértékesítés kezdete: 14.00 óra
A nap zenei házigazdája az Acoustic Planet!
15.00 Over3 élő koncert
17.00 Maxisun élő koncert
20.00 Hooligans élő koncert
22.30 Majka&Curtis élő koncert
24.00 Retro disco DJ Kovács Józsival

2018. június 9. szombat

Kapunyitás: 11.00 óra
Jegyértékesítés kezdete: 11.00 óra
A nap zenei házigazdája a Brass On The Road!
14.00 Apostol
15.30 European Best Beer Awards 2018 díjátadó (házi sörfőzők kategória)
18.00 Lóci játszik    
21.00 Hamarosan!!!
23.00 RStereo Swing élő koncert

2018. június 10. vasárnap

Kapunyitás: 11.00 óra
A fesztivál térítésmentesen látogatható vasárnap!
11.00 Sztojka Tibor és cigányzenekara

13.00 Nótár Mary
15.00 Synema élő koncert
17.00 Irigy Hónaljmirigy
19.00 Zár a fesztivál

 A fesztivál díszvendége: Fót városa 

A fesztivál fővédnöke:

  • Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (felkérés alatt)
  • Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter (felkérés alatt)

A fesztivál védnökei:

  • Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
  • Dr. Kulcsár László, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke
  • Dr. Takács Árpád, Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízott
  • Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő

European Best Beer Awards  – 2018 Sörverseny fővédnöke:

  • Hegyesné Dr. Vecseri Beáta, Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Sör- és Szeszipari Tanszék egyetemi docens

European Best Beer Awards  – 2018 Sörverseny védnöke:

  • Gyenge Zsolt, Kisüzemi Sörfőzdék Érdekképviseleti és Érdekvédelmi Egyesületének elnöke

Kapcsolódó ajánlatunk

Tavaszi Gyulai Wellness Kikapcsolódás 2 éjtől Tavaszi Gyulai Wellness Kikapcsolódás 2 éjtől
Foglalható:2018. 03. 01. - 2018. 06. 17.
Minimum ár:már 13.900 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 2 éj
Ajánlatkérés Részletek
Tavaszi Gyulai Wellness Kikapcsolódás 4 éjtől Tavaszi Gyulai Wellness Kikapcsolódás 4 éjtől
Foglalható:2018. 03. 01. - 2018. 06. 17.
Minimum ár:már 12.900 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 4 éj
Ajánlatkérés Részletek
Tavaszi Gyulai Hétvégi Felüdülés Tavaszi Gyulai Hétvégi Felüdülés
Foglalható:2018. 03. 01. - 2018. 06. 17.
Minimum ár:már 16.900 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 2 éj
Ajánlatkérés Részletek
I. Gyulai Kézműves Sörfesztivál I. Gyulai Kézműves Sörfesztivál
Foglalható:2018. 06. 08. - 2018. 06. 10.
Minimum ár:már 16.900 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 3 éj
Ajánlatkérés Részletek
Napi-Portai Árak Napi-Portai Árak
Foglalható:2017. 01. 02. - 2018. 12. 21.
Minimum ár:már 23.800 Ft-tól / fő / éj Ft-tól / fő / éj
Minimum foglalható: 1 éj
Ajánlatkérés Részletek

Programnaptár